Bélellenőrzés: társmadarak és vadmadarak

A lakásban tartott, szelídített papagájok ránézésre nem, vagy csak alig különböznek vadon élő társaiktól. Életmódjuk azonban alapvetően más és ez szervezetük belső működésén is nyomokat hagy, bár a vadon élő példányok ilyen jellegű vizsgálata elég nehézkesen megoldható.

Dr. Jan Suchodolski a Texas A&M laboratóriumából tanulmányokon keresztül kimutatta, hogy a vadon élő papagájegyedek kevesebb fajta mikróbát tartalmaznak, mint háziasított társaik, a háznál tartott madarakra tehát sokkal inkább jellemző a biológiai sokféleség jelensége.


Ebben a tanulmányban a kutatók kloakális mintákat használták, nem pedig friss ürüléket, mert az emlősökön végzett, hasonló vizsgálatok rámutattak, hogy friss ürülék használata esetén az eredmények eltérőek lehetnek, a vizsgálat megbízhatósága pedig emiatt csökken. A vizsgálat során Amazona farinosa-kat és kék-sárga ara papagájokat (Ara ararauna) használtak kísérleti madárnak, egy részüket a kísérlet idejére a perui Tambopata-ban fogták be vadon, agyagevés közben, a többi a Texas A&M Schubot Centerből származott.


Érdekes módon a vadon élő madarak csoportjában a három phyla-hoz tartozó szekvenciákat azonosítottak: Firmicutok (84,5%), proteobaktériumok (5,5%) és Actinobateria (10,0%), a háziasítottak esetében ezek az arányok egészen máshogy néztek ki és bekerültek a képbe a bakteroidok (0,2%) is. Míg a Lactobacillus organizmusok gyakoriak voltak a társmadarak csoportjánál, ezeket nem találták meg a vad papagájokban.


Míg a vadon élő madarakban Staphylococcus fajokat találtak, addig ezek egyáltalán nem megtalálhatóak a társpapagáj csoportban. Az Enterobacteriaceae-kat, amelyek gram-negatív baktériumok, a társmadarak csoportjában megtalálták, de a vad papagájokban egy esetben sem fordultak elő. Volt néhány összefüggés a fajok mikrobiomája illetve mikroorganizmusa, és a tartási körülményeik között. Ezek a kísérletek segítenek jobban megérteni a mikrobióma működését a háziasított papagájfajoknál és segítik az immunrendszerük megerősítésével kapcsolatos kutatásokat is.